Szilveszteri mászás az Isztrián

Tegnap egy kreatív pillanatomban kapott el az operációs rendszer újratelepítésének láza, ezért amikor a telepítő megkérdezte, hogy milyen nevet szeretnék adni a számítógépemnek, azt írtam be, hogy Pisti. Azóta (tegnap este óta) Pisti köszönt rám a laptopom bekapcsolásakor. Talán fontos adalék, hogy az Armageddon című filmet néztük tegnap este, miközben Pisti életre kelt, szerencsére nem indított el semmilyen IBM-et (interkontinentális ballisztikus rakéta), sőt, egyáltalán nem történt semmi. Már délután izgultam, hogy ma megint megnézzük az Armageddont, talán negyedjére, és hogy milyen szar film megint, egy újabb este, egy újabb szar filmmel. De hát vannak dolgok, amik az idő múlásával érnek. Miután Pisti életre kelt, úgy láttam, hogy Bruce Willis remek alakításával remek kis történet kerekedik ki a Dotty nevű üstökös seggében.

Na de nem is erről akartam írni, hanem, hogy a szilvesztert Horvátországban töltöttük, Roc nevű faluban Roc Hostelben , meg Kompanj és Dvigrad szikláin. A gyerekkorom jutott eszembe ott tartózkodásunk alatt, hogy mi az, ami elveszett azóta, vagy talán mégsem.

Zsófi, Kompanj

Kompanjban a a Ghey team nevű szektorban másztunk, ahol az utakat állítólag olasz mászók építették ki, néhány út a szektor nevéhez hasonlóan utal valahogy a melegekre. Van például a Gheyteam nevű út és hasonlók. Első nap négy utat másztunk. Kezdtünk egy 6a+-szal (Grandi labbra), majd egy 6a (Dildo Dog), még egy 6a+ (Vlado Klobas), és egy 6c (Pussy sok). Zsófi mászta előre a 6c-t, elsőre ment neki, aminek nagyon örültem, meg ő is. Miközben haladt felfele, azon gondolkoztam, hogy én akarom e előre mászni, és hogy ezt valahogy jelezni kéni neki. A töprengéseimnek az vetett véget, hogy Zsófi felért, és mondta, hogy engedjem le, amivel eldöntötte, hogy akkor én is előre mászok. Az út eleje nem volt nehéz, enyhén befelé dőlő táblán kellett megtenni néhány métert egy odúszerű képződményig, ahonnan kezdődött a kunszt. Bal kézzel fel egy nem túl rossz fogásra, majd jobb kéz, és hirtelen benne vagyok az áthajlásban, ahol nem kéne sokat gondolkozni, hanem haladni tovább, hogy legyen erőm kimászni a függőleges részbe. Zsófi kiabál fel, hogy fogjak ki balra, ott az akasztó fogás. Megtalálom, akasztok, az adrenalin mennyiség a felére csökken a testemben, és beleállok a kunsztba, ahonnan nincs visszaút. Jobb lábbal egy jó lépésen állok, jobb kézzel fogok egy jobbra felnéző oldalhúzó szerű peremet, majd bal kézzel keresztbe fel egy balra néző fülbe. Rajta van a kezem a fül peremén, próbálok átfordulni, áthelyezni a testsúlyomat és közben bal lábbal lépek jobbra keresztbe, hogy van egy pillanat az átfordulásban, amikor nem tudom, hogy mi tart. A jobb láb ívesen kifordul, majd neki a falnak, jobb kézzel kellene felmenni a következő fogásra, helyette megfogom a köztest. Ó ne, kiált fel Zsófi, én is nagyon sajnálom, hogy nem mertem megcsinálni. Viszont ez a mozdulat visszalökött a gyerekkoromba. Olyan csodálatos volt maga a mozdulat, az az egyetlen kifordulás, mint egy tánclépés bele a semmibe, hogy megajándékozott valami olyasmivel, amit már régen éreztem. Vagyis néha át szoktam élni, amikor mászok. És most megint úgy éreztem, hogy felfedeztem valamit, amire olyan tisztán tudtam ránézni, mint egy gyerek, mert olyan elementáris erővel hatott rám. Itt van ez a szikla, ami nem túl impozáns, nem is magas, az alja kicsit gazos, én meg felmászok rá, a kérdés, hogy pontosan miért, időnként megfogalmazódik bennem, merthogy az egésznek semmi értelme. És ezért még ráadásul utazunk is vagy 600 km-ert, még a kutyát is elhozzuk, aki négy hete lakik nálunk, csau-csau, 5 – 7 éves, mikor jött hozzánk a menhelyről kiderült, hogy emlődaganata van, ezért meg is kellett műteni, viszont ezért most nem aludhat kint, és ezért mi lent alszunk vele a pincéből átalakított apartmanban, aminek nincs ablaka és fűtés sincs bent 10 euróért per nap per fő. Igaz, hogy van bent egy hősugárzó, de az a folyosón áll, a mi szobánk pedig hideg, pont olyan, mintha egy pincében lennénk. Szintén a folyosón áll a villanyrezsó, ami most lett bekötve, rosszul, ezért amikor bekapcsoljuk, lecsapja az áramot a házban, meg a boltban, ami a hostelhez tartozik, ezért Jadranka a házinéni, aki örökké aggódik valamiért, most teljesen kétségbe van esve, és megbeszéli velünk, hogy fel kéne mennünk főzni a hostelbe, akár csak egy teát is, vagyis reggel és este menjek ki a az utcára a lábasommal, csirkével, cukkinival, meg miegymással, fel körbe az elülső bejáratig, trappoljak fel a lépcsőn a hostel konyhájába, és főzzek ott. Aha. És ráadásul, amikor megérkeztünk este 10 után, Jadranka sehol nem volt, hostel zárva, kezdtem kétségbe esni, hogy Jadranka elfelejtett visszaigazoló emailt küldeni a foglalásunkról, szóval lehet, hogy nincs is foglalásunk, ezért gyorsan felhívtuk, szerencsére felvette, az ágyból, mondta, hogy jaj sorry, és hogy pár perc múlva itt van. Addig mi adtunk Leának vizet, meg pisi is volt, tök jó, meg az is, hogy Lea kutya (teljes neve Hárfa Lea Bébipöcörő Ebihal) csak a hátsó ülés lábrészénél méltóztatott utazni, hiába mondtuk neki indulás előtt vagy fél órán keresztül, hogy Pöcörő, légy szíves hopi fel az ülésre, Lea kutya nézett ránk értetlenül, és felugrott a lábrészhez. Történt mindez Suzuka nevű autónkban, ami egy Suzuki Alto, vagyis nem egy limuzin, amiben egyébként kényelmesen elférünk, viszont Lea kutya miatt előre kellett húzni az első ülést, hogy a Madame is elférjen, viszont így én nem fértem el 600 km-en keresztül. Egyébként Lea sem fért el, amikor megálltunk néhány órás vezetés után, szegény kiugrott a kocsiból és nem tudott járni. Nem baj, megérkeztünk, Jadranka is megjött, és megmutatta nekünk a jégbarlangot, nem működő rezsóval, és még TV-nk sem volt, és az asztal lába is billegett, nem is szólva az egyik székről, aminél minden alkalommal, amikor ráültem, az a bájos jelenet játszódott le a fejemben, hogy a következő pillanatban összetörik alattam, de ripityára, és az egyik lába a hasamon jön ki a beleimmel együtt.

Apartman, ágy, szék

Konyha, ami nem működik

Miközben bent álltunk az apartmanban, súlyos internetfüggőség-elvonási tüneteket produkálva, amivel már találkoztam néhányszor, és tudom, hogy elég hamar ki lehet belőle jönni, álltam a szobában, és néztem a négy falat és az ágyat, aminek van alsó támlája is, amiben így még én sem férek el, meg felső támlája is, ami szintén billeg, meg van párna, ami nem olyan finom puha, mint amihez hozzászoktam itthon, hanem inkább egy keményre kitömött díszpárnához hasonlít, amitől a fejem derékszögben bicsaklik fel, hogy kényelmesen tudjak aludni is, mindeközben az motoszkált a fejemben, hogy mit keresünk itt. Másnap meg megyünk mászni, és mivel már majdnem három hete nem másztunk, és ez idő alatt a legfárasztóbb fizikai aktivitás a részemről az volt, hogy ültem a kanapén, órákon keresztül, majd miután teljesen kimerültem, elmentem aludni, szóval ezért amikor megállunk Kompanj után a parkolóban, és elindulunk hegynek fel, kb. 3 méter után azt érzem, hogy meghalok. Mire felérünk, már többször feltámadok, elkezdünk mászni, ami szintén nem megy.

De aztán megtörténik a varázslat. Lebegek a semmi fölött, és újra felfedezem, hogy mennyire csodálatos dolog a mászás. Nem csak arról van szó, hogy jó, hogy élvezem a mozgást, ahogy haladok fel. A mászás egy spirituális élmény, ami egyszer csak itt van váratlanul, és más megvilágításba helyezi az addig történteket. Elő lehet készíteni, sőt, az előkészítés talán a legfontosabb része, amit az ember tehet. Én hosszasan készültem erre az élményre, mindjárt negyven éves vagyok eltunyulva, elkényelmesedve, ahogy illik, de néha felkelek a kanapémról és kilépek a komfortzónámon túlra, ahol kényelmetlen és hideg, sivár és nagyon fárasztó, de ugyanakkor süt a nap, egy pólóban mászunk december végén, és egyszer csak szembe jön velem az az egy mozdulat, amitől minden értelmet nyer, és ami úgy ragyog előttem, mint egy drágakő.

Sooper Looser 6a+ -ért szép nyűlás

Nekem mindig a második mászó nap a legjobb, akkorra összeérnek a fejemben a mozdulatok, a mozgás a sziklán egyszerű lesz és hatékony. A második nap a Krankenhaus szektorban mászunk, könnyen megyek fel a Krankennhaus nevű 6c+-on, ami az ősszel felsővel sem ment. Szép hosszú út, nincsenek benne igazán nehéz mozdulatok, csak végig kell bírni szuflával. Már egy nap alatt sokat erősödik a tüdőm, megint ugyanaz az út fel a parkolóból, de sokkal jobban megy, nem halok meg annyiszor, amíg felérünk. Zsófi mászik egy 7a-t (Asylantin), elsőre megvan neki, én nem merem megpróbálni. Neki ez nem ment az ősszel, akkor egyszer belemászott, ült benne többször, most simán felmegy rajta. Mikor lejön, elmondja, hogy hatalmas harc volt és nagyon a határon mozgott.

Women on fire :) - Zsófi középen a Krankenhaus 6c+ -ban
hangolódik a jobbra lévő 7a-ra

Zsófi a 7a tetején, a bevágás sem volt könnyű

Amikor hosszabb időre megyünk nyaralni (vagyis mászni), általában két napot mászunk és utána egy napot pihenünk. Mivel most csak négy napra jöttünk, aminek a végére állítíólag elromlik az idő, ezért három napot mászunk egyben. A harmadik mászó nap szintén történik valami. Január 1-je van, másnapos vagyok, Dvigrad-on a rövid utak kemények és szedik szét az ujjamat. Három út után úgy érzem, hogy vége, a következő út, egy 6b+ (Urlo), már csak többszöri beleüléssel megy ki. Megpróbálunk egy Na parove razbroj nevű 7a-t Zsófival, az első két akasztás egy boulder kunszt, esélytelen. De mégis azt érzem, hogy még mászni akarok, hogy az ujjaim kezdenek átformálódni, átvenni valamit a sziklából, a folyamatos kontakt, az egy pontba sűrűsödés, muszáj valaminek történnie, és valami átfordul bennem. Olyan mintha most keltem volna fel a kanapéról, már itt vagyunk pár napja, de idő kellett, hogy lélekben is ideérjek. A nap narancssárga fénnyel borít be bennünket és a sziklákat, amik itt állnak ősin és mozdulatlanul, és ez az őserő valamit feltámaszt bennem. Úgy érzem, hogy a részévé válok a hidegnek, már nem fáj, ahogy az ujjaim elfagynak a sziklán, valami egyszerűbb lesz és csodálatos, a létezés mélyebb rétegeiben járok. A három nap mászás és élmények során megérik, hogy a mozgás, ahogy feljutok a sziklán milyen kezdetleges, és felrémlik előttem egy másik birodalom, ahol nincs más, csak szél, nap meg a sziklák, és egy belső út, amin a végtelenségig lehetne finomítani akár csak egyetlen mozdulatot, amit megteszek felfele, hogy tökéletes legyen. Az utolsó út egy 6b (Smokvino mliko), az sem megy, de már nem számít, csak az, hogy részese legyek ennek a világnak.

Dvigrad, Zsófi, Lea, én, 6b
(még két mozdulat és beleülök)

Másnap arra kelünk, hogy esik az eső, kint minden szürke és felhőpamacsok borítják a hegyeket. Miközben megyek fel körbe a konyhába, azon gondolkozok, hogy milyen szerencsések vagyunk ezért a három nap napsütésért.

Lea kutya és én (jobbról :)

Höllental és Hohe Wand júliusban.

Először azt gondoltuk, hogy ez abszurdum, vagyis hogy a Hohe Wandon tavasszal is meleg van, nyáron menni azokra a déli fekvésű falakra olyan, mintha az ember bestandolna a sütőbe, hogy akkor most másszunk.

Hohe Wand, Teletottes szektor, Zsófi ereszkedik a Runengymanstik nevű útból

Atlantis a hely, vagyis a szektor neve, Zsófi ezt nézte ki a bergsteigen.at-ról, hogy az mintha árnyékban lenne, meg a kalauz is segít, az első oldalak egyikén rejtélyes számok és betűk olvashatók németül, azt súgják meg, hogy melyik fal milyen fekvésű, éri e nap vagy sem. Ich sprechen no Deutshe, English please – ennyi a német tudásom, ezért olyan rejtélyesek a számomra azok a betűk. Zsófi megfejtette, hogy az Atlantis egy olyan hely lesz, ahol tudunk mászni július 19-én is.

Én már két hete nem másztam, ami nem lenne olyan nagy baj, mert az első héten csak sokat kellett dolgozni, ami még nem feltétlenül jelentene visszaesést, de a második héten azért voltam kénytelen kihagyni, mert beteg lettem, otthon feküdtem lázasan, vacogva, mindenféle rémekkel viaskodva. A betegség egy nap alatt győzött, délután már az orvosnál ültem, és mondtam, hogy ÁÁÁÁÁ. Az orvos erre mondta, hogy antibiotikum. Van egy ilyen hatásom az orvosokra, hogy megyek hozzájuk, viszem a 11 éves kórházi zárójelentésemet, ami után szinte már rám sem néznek, csak mondják, hogy ÁÁÁÁntibiotikum. Ez itt az igazság pillanata: én valójában szeretem az antibiotikumot. Gyóyszerfüggőséem a Nebucain torokfertőtlenítő cukorkával kezdődött, majd rájöttem, hogy a Strepsils sokkal jobb. Ezekből mindig van nálam készleten. Szintúgy a Neocitrán pezsgőtabletta, amitől olyan furcsán érzem magam, amikor megiszom, többnyire persze csak simán elalszok; és hát egy ideje rá vagyok csúszva a Coldrexre, mert az finom. A doki Summomed 250 mgrammos antibiotikumot írt fel, amire még rátoltam egy kis Coldrexet és egy Algoflexet fájdalom és lázcsillapításra, merthogy mindkettő volt nekem, pedig én nem akartam őket. Másnapra semmi bajom nem volt szinte, legalábbis az addigi tüneteim eltűntek, viszont jött helyette többdimenziós fejfájás, amiről ezidáig én sem hallottam. Ez úgy nézett ki, hogy ágyban kellett maradnom, mert ha felkeltem, akkor a fejemet valami megpróbálta kettészelni egy körfűrésszel, csak így a felső részét lapjában levágni, meg a tarkómban két oldalt két jól elkülöníthető gübőben nyomott és fájt. Mivel előzőleg mindent úgy csináltam, ahogy eddig, gyorsan ráfogtam a fejfájásom a Coldrexre, hogy biztos attól van, mert megettem a Summamedre. Viszont lehet, hogy elmúlt a gyógyszerfüggésem.

A Höllentálba még velem jött a két gübő hátul a tarkómban, de ahogy hajtottunk be a völgybe, hihetetlen álmosság tört rám. Becsuktam a szemem a kocsiban, és egyből egy különleges relaxációs állapotba kerültem. Puha tejszerű energiában lebegtem, nem kellett csinálnom semmit, csak hagyni ennek a puha barátságos energiának, hogy átjárjon.

Kicsit lentebb ereszkedve...

Végül is nem Atlantisba mentünk, pedig az olyan misztikusan hangzik, különösen egy ilyen relaxációs állapot után, de én most oda nem tudtam volna felsétálni. 45 percet ír a kalauz azok számára, akik el tudják olvasni, a Zugang-ot már amúgy megjegyeztem, hogy ott kell nézni a számokat és min jelöli a perceket. A Fuchlochgraben nevű helyre mentünk, ami a völgy bejáratánál van, át a folyón, 10 perc fel sodrás mentén, közben lehet nézni a strandoló turistákat, hogy milyen jó lenne pancsolni a jéghideg vízben, aztán fel a szurdokban még 10 perc, és ott vannak szektorok árnyékban egymás után. A szektorban volt két osztrák mászó rajtunk kívűl, meg a törpelábú kutyájuk. Zsófi mászott két utat, utána az osztrákok elmentek. A kettőnek nem hiszem, hogy van köze egymáshoz. A harmadik mászás után, amit nekem is legalább annyira ki kellett pihenni, mint Zsófinak, pedig én nem is másztam, befeküdtem a fal tövébe a kötélzsákra, és elaludtam. Aznap másodjára. Arra keltem, hogy fentről kövek zuhognak ránk, szerencsére Zsófi is beült a fal tövébe. Valószínű, hogy zergék voltak, habár a szikla tetején megy egy klettersteig, de a lényeg, hogy mi megint nem hoztunk sisakot, és megint gondoltuk, hogy lehet, hogy kellett volna. Azt hiszem a kempingezés egy olyan dolog, ami soha nem lehet tökéletes, mert úgyis mindig otthon marad valami. (ezt majd elküldöm Oshonak)

Kempingezésre megnéztük a Höllentáli parkolót, de szombat délelőtt már annyi hely nem volt, hogy egy hálózsákot leterítsünk, sátorhelyről nem is beszélve. Maradt bennem egy éles kép beégve, ahogy lassan hajtunk keresztül a parkolón, mint egy amerikai filmben, ahogy a főhős éjszaka halad át a városon, a felhúzott ablak mögött kontemplál a város bugyrain, amik fénycsíkok formájában vetülnek rá a kocsi ablakára –lassan haladunk át a Höllentál parkolóján, mert ez egy földút ugye, csak lengyel, szlovák és cseh rendszámokat látok, meg sátrakat, az egyik előtt kempingszéken ül egy fazon rövidnadrágban, meztelen felsőtesttel, és lógnak a mellei és a hasa, meg az arca is, a kezében egy elfáradt sörösüveg. Eldöntöttük, hogy megyünk a Hohewandi kempingbe (Zeltplatz Hohe Wand Blick Camp). 52 percre adja a Timtim (GPS, Tim a hang, aki megmondja, hogy merre menjünk), ott még volt hely, végül is az fizetős, 12 Eu egy sátorhely per éjszaka. Ott sem volt sokkal jobb, mert miután lefeküdtünk, megjelent egy csapat szláv nyelvcsaládba tartozó egyén, akik ott a sátrak között kezdtek el vacsorázni, részegedni és hangoskodni. Felháborító. Zsófi panaszkodott, hogy nem tud aludni, csináljak valamit, erre én gyorsan elaludtam.

Másnap nem keltünk túl korán, végül is a hegy itt van előttünk, annak a másik oldalára mentünk kocsival. Ez egy rejtélyes hely, a kalauzban van rajz, hogy hol kellene parkolni, de parkoló nincs. Elhajtottunk oda vissza vagy háromszor, egyre csökkentve a visszafele hajtást, majd kizárásos alapon megállapítottuk, hogy ez a kanyar lesz az. Enyhe bal kanyar után jobb ívű kanyarban tisztás van jobbra lefele, a bal oldalon meg egy ház, amik alapján be lehet lőni, hogy végül is az az enyhe balos kanyar (ha lentről megyünk fel a Hohewandra), ott meg lehet állni az út mellett.

Ruanda, a projekt út - a szikla bal oldalán, középtájon

Lefele kell menni úgy 15 percet, mintha őskori szurdokba ereszkednénk alá, olyan hangulatok között. Szűk, meredek út sziklák, kidőlt fatörzs között, sötét is van, meg hűvösebb, ami jó, végül is ezért jöttünk ide a nyár közepén. A szektort nem könnyű megtalálni, mert az út vezet tovább enyhén jobbra, de mintha balra is lenne egy ösvény felfele sziklás, füves terepen. Ezen a mintha ösvényen kell felfele menni egy kicsit, és ott van egy tisztás, L alakú fallal, ami szépségesen hullámzik felfele mindenféle lyukakkal, formákkal, nem egyszerű utakkal. Zsófi a fal jobb felső oldalán mászott egy bemelegítő utat, majd egy nem annyira bemelegítő 7-est, aztán meg közös megegyezéssel nekiment egy 8-asnak a szikla bal oldalán, balról a második út. Végül is én most nem mászok, de azért kiveszem a részem a mászóutak kiválasztásában, béta kidolgozásában lentről, biztosítok lelkesen, meg köveket dobálok a völgybe két mászás között. A 8-as jól ment, az alja nehéz boulderes, de összeraktuk közösen (vagyis főleg Zsófi), a teteje már könnyebb. Még vissza kell érte menni, meg nekem is kell majd mászni ott, azt mondta Zsófi, mert a harmadik próbálkozásra a nap ráfordult a sziklára, amitől az út megmászása atlantiszi mélységekbe merült aznapra, pedi meg lett volna, én láttam. (Ez az Atlantis beakadt nekem, még azért is vissza kell majd mennünk még az idén.)

Mallorca

Utazás

Mi a legegyszerűbb utazási módot választottuk, ami a repülő London Stanstedből Palma de Mallorca-ra. Terveztük, hogy mindenképpen bérelünk kocsit, ezt ajánlotta több weboldal is, és amikor megvettük a jegyet a Ryanair honlapján, felkínálta az addig talált legkedvezőbb autóbérlést, ami 58 GBP volt egy hétre a legkisebb bárelhető autóra, ami egy fiat panda volt.

Ez a kocsi kettőnknek tökéletesen megfelelő volt, különösen, hogy a hegyekben, ahol a sziklák vannak, hajmeresztően keskeny utakon kell manőverezn. Mikor jöttek szembe A6-os és hasonló kocsikkal, csodálkoztam, hogy hogyan férnek el az úton. Azt csak zarójelben tenném hozzá, hogy kisebb logisztikai malőr miatt az első éjszakát szintén a pandabán töltöttük, nem kívánom senkinek, de erről részletesebben majd a Szállás alcím allatt.

A kocsi bérlésről néhány jó tanács, amibe mi, mint amatőr autóbérlők belefutottunk. Az 58 GBP egy hetre nagyon jol hangzik, de arra jönnek még egyéb költségek. Leszálláskor át is lehet venni a kocsit, az összes nagyobb autókölcsönző képviselteti magát a reptéren. Mi több, mint fél őrát vártunk, olyan hosszú sor állt a kölcsönző előtt. A kocsit tele tankkal kapjuk meg, annak az árát majd a végén hozzácsapják a számlához, mivel a kocsi leadásakor kell fizetni, viszont üres tankkal kell visszavinni, így ha nem figyel a gyanútlan túrista, a kölcsönző hatalmas nyereségre tesz szert néhánz liter benzinen. Én az autópályán visszafele úgy intéztem, hogy dramatikus fogyasztast sikerült elérnem a mutatő folyamatos 120 km/h feletti tartásával, amire a panda csak nagyon vonakodva volt ugyan hajlando, de én győztem.

Valdemossa, azért rendesek, hogy probálkoznak
egy felezővonallal.

Egy másik becsapős kérdés, amit az autókölcsönző feltesz mielőtt aláírjuk a papírokat, hogy akarunk biztosítást kötni. Mi kötöttünk, ajanlották, de ennek érdemes utánanézni, mielőtt utazunk, hogy milyen egyéb opciók vannak biztosításilag. Ez nekünk plusz 60 fontnba került.

Mi vittük magunkkal a sat nav-ot, (a milyenk Timtim, vagyis TomTom – Tim a hang, aki megmondja, hogy merre menjünk), így elég könnyű dolgunk volt, ami a navigálást illeti. Az utak jók, a hegyekben is, csak ott nagyon keskenyek tele szerpentinnel. Néha feltűnik egy túristabusz, olyankor mi leálltunk, esetleg birkanyáj, es rengeteg német biciklis, mivel Mallorca német biciklis paradicsom.

A kocsit ott lehet hagyni faluvégen, útszélen, bennünket semmilyen atrocitás nem ért, habár volt olyan hely, ahol láttunk törött ablaküveget a parkolóban, szóval nem érdemes bent hagyni semmi értékeset.

Szállás

Májusban mentunk Mallorcarara, ami szezon előttnek számít. Ezt tükrözték az apartman árak is, tulajdonképpen kemping áron, vagyis 10 EU/ éjszaka/ fő tudtunk volna foglalni apartmant ha akartunk volna. Ide nem csatolok semmilyen honlapot, a google keresőt ajánlanám mindenki figyelmébe és az accommodation+mallorca címszavakat, van miből válogatni.

Mi gondoltuk, hogy kalandosabbá tesszük a nyaralást, és foglaltunk szállást a menedékházakban. Ez itt tehető meg

http://www.conselldemallorca.net/?&id_parent=491&id_class=2992&id_section=3198&id_son=3204&id_grandson=4021

és itt

http://www.caib.es/sacmicrofront/contenido.do?idsite=34&cont=22837

Van még egy harmadik lehetőség is, a kolostorok. Ezek elég drágák, viszont nagyon kalandosnak tűnt a számomra, hogy egy romos kolostorban tölthetek néhány éjszakát. Lelki szemeim előtt mindenféle kalandos szituáció felrémlett, sokáig nem is tudtam elaludni, szoval gyorsan megnéztem a Rambó 3-at.

Sajnos Mallorcán nem nagyon van kemping, vagyis van egy a sziget északkeleti részén, de csak nyáron van nyitva.

Mi az első website-on foglaltunk szállást, de mivel az előszezonban tulajdonképpen több mindent lehet csinálni Mallorcán, mint nyáron, amikor eléggé vízhez kötött a nyaralás (tengerpartról vízbe haladás – ez az ortodox túrista, és szikláról vízbe esés, ugrás – extrém túrista aka sziklamászó, aka DWS), szóval a lényeg, hogy már korán tele vannak a menedékházak. Ezek olyan hostel-szerű elátást nyújtanak, vagyis nagy teremben 30 ágy, folyosón közös wc, zuhany, magánélet, plusz reggeli, ebéd, vacsi választható not included.

Mi későn foglaltunk szállást, kb 3 héttel indulás előtt, így 3 menedékházzal tudtuk lefedni a 7 napot. Eredetileg az első menedékházban töltöttünk volna 2 éjszakát, a másodikban 3-at, és a 3-ikban 2+3+x=7-et, ???

Az első szállás a Santuari del Puig de Maria (szabad fordításban: Mária Hegyi Szentély) lett volna, ami egy kolostor.

http://www.infomallorca.net/imgdb/archivo_dre41681.pdf – ez egy hasznos szórólap, kevés infó a menedékházakról, kolostorokról, és vannak rajta színes képek is.

A szallas foglalás úgy történt, hogy felhívtam a kolostort. Még soha nem beszéltem egy kolostorral telefonon, szóval izgultam. Spanyol női hang szólalt meg a vonal másik végén, kérdeztem, hogy do you speak english, mondta, hogy sí. Gondoltam, hm. Mondtam, hogy mit akarok, mondta megint, hogy si. Később kiderült, hogy csak két éjszakára van szabad ágyuk. Modntam, hogy jó lesz. Kérdezte a nevem, mondtam, hogy István. Aztán, hogy Steve. Meg Stefan. A nő mondta, hogy jó. Kérdeztem, hogy ennyi? A nő megint mondta, hogy jó, és letette a telefont.

A másik két szállást, vagyis menedékházat, az interneten foglaltuk le, az egyszerűbb volt.

a hegy, amire nem mentünk fel

A Santuari del Puig de Maria egy Pollenca nevű vársokában található, mint a neve sugallja, a hegy tetjén van a városka fölött. Elég későn értünk be Pollenca-ba, de nem is ezzel volt a baj, hanem, hogy a kolostor felé nem volt semmilyen tábla, ami segített volna útbaigazítani. Ültünk a kocsiban, néztünk fel a hegyre, hogy valószínű ez lesz az. Kétszer körbeautóztuk a hegyet, meg a környező tanyákat, közben kicsit eleredt az eső. Végül is elég egyértelmű volt, hogy kizárásos alapon a kolostor ott van fenn. Úgy döntöttünk, hogy fáradtak vagyunk a hegyhez, kiveszünk egy szobát egy éjszakára valahol a tengerparton. Kb három órás autózás után megálltunk az út mellett, és aludtunk a pandában. Borzalmasan kényelmetlen volt.

A kettes számú szállásra egy nappal korábban mentünk végül. Szerencsénk volt, bementünk megkérdezni, hogy jöhetünk egy nappal korábban, és jötünk. A recepción nagyon hosszú időt töltöttünk, a recepciósnak már nagyon folyt az izzadság a fejéről, mert nem találta következó napi foglalűsunkat a rendszerben. Azt sikerült kiderítenie, hogy hol lakunk, Tunbridge Wells, Molyneux Park Road, de onnan csak valami Brigittének volt foglalása. Mondtam neki, hogy én nem vagyok Brigitte és hogy Zsófi sem az. Végül is ő győzött, elismertem, hogy egy tudathasadásos állapotomnban valamlyik alteregóm foglalt szállást, így mehettünk aludni.

Ez a kettes számú hely a Son Amer nevű menedékház volt, ami egy nagyon szép és nagy kőház a hegyekben. Itt 4 éjszakát töltöttünk, a hely tiszta és rendezett belül nagy terekkel, minden fából és kőből van.

a refugio La Muleta-ban

A harmadik hely, ahol megszálltunk La Muleta. Ez is ugyanaz a színvonal, mint Son Amer, nagy kőház a hegy tetején, viszont ez a tengerre néz, és a kilátás pazar. A nap a tengerbe nyugszik le, amit meg lehet nézni a terasz szerű udvarból. Vannak padok, ahova ki lehet ülni egy üveg borral, és általában van néhány ember, akikkel lehet beszélgetni, de egyébkén mindenki nagyon tapintatos, senki nem zavarja meg a naplementét. A hegy másik oldalán lent van az öböl, kis halaszfalu, jachtok, tökéletes mediterrán élmény.

naplemente a teraszról egy helyi macskával

A menedékben alvásnak két negatív oldala van. Az egyik, hogy a házi szabályzat szerint bezárják a kaput este 10 kor. Aki késik, kinn alszik. Ez számunkra elég sokszor jelentette azt, hogy hamarabb kellett befejeznünk a maszást, hogy még vacsorázzunk és vissza is érjünk időben. Szerencsére nem veszik olyan komolyan a 10 órás szabályt, mi volt hogy 11-kor értünk vissza és nem kellett kint aludnunk.

a szobánk Son Amerben

A másik kellemetlenség, hogy 30 emberrel aludni egy szobában nem a legpihentetőbb élmény. A menedékek egy túraút mentén vannak elszórva úgy, hogy a távot néhány nap alatt lehessen megtenni. http://www.mallorcahiking.com/blog/tag/refuges-mallorca/ Mivel túrázni szinte mindig lehet, a menedékekben mindíg telt ház van. A túrázók mindíg korán kellnek, nem úgy, mint a lusta sziklamászók, akik reggel 8-kor még szeretnének aludni. Ez természetesen lehetetlen, amikor körülötted 28 ember nyüzsög.

Mászás

Mallorca-n a mászás az Amazonon kezdődik. Pontosabban amazon.com ahonnan mi megrendeltük a kalauzt, és elkezdtük tervezni, hogy hol fogunk mászni. A mászókalauz nézegetés egy nagyon fontos része a nyaralásnak, ezzel ugyanis már jóval a nyaralás előtt kezdetét veszi egy virtuális utazás, tulajdonképpen nyaralás extension, hogy ilyen maszó szakkifejezéssel éljek. Mi a Rockfax kalauzát rendeltük meg, ez tartalmazza a sport mászást és a DWS-t. Sajnos a május még túl korai a deep water soloinghoz (egy újabb szép magyar szó), valahol a nyaralás közepe fele megálltunk napozni egy elhagyatott sziklás tengerparton, ahol én többszor is megkíséreltem belemenni a tengerbe, de mindíg megfutamodtam.

ez még nagyon hideg volt!

Ébredés után Zsófi egyből a lényegre tér, de én is
brainstormingolok.

Mikor új helyre megyünk az első mászóhely kiválasztása egy érzelmileg nagyon megterhelő feladat, különösen, miután előtte hetekig tevezgetjük, hogy hol kellene kezdeni, és aztán ott vagyunk, és a kalauzban olyan sok szép hely van, amiket nem kéne kihagyni. Végül persze döntenek az észérvek és megyünk La Carveta-ba, Pollenca körzetben. Már amugy is ott vagyunk, vagyis voltunk, vagyis hol is vagyunk tulajdonképpen? Miután előző este nem volt kedvünk megtalálni a hegy tetején a kolostort, ami az első szállásunk lett volna, ezért autóztunk egy kicsit. Elmentünk La Carvetaba is, igaz éjjel nem láttunk belőle semmit, nem is maradtunk sokaig. Végül is valahol a Tramuntana hegyságben, circa 50 km-rel dálebbre sikerült talalni egy megfelelő elhelyezkedésű leállót az út mellett, ahol úgy éreztük, hogy mostmár megállhatunk, és kényelmesen elhelyezkedvén az első üléseken, reggelig aludni probáltunk.

Pazar fényviszonyokra ébredtünk, sütött a nap, a szemközti hegyoldalon volt néhány narancssárga szikla, meg egyébként fák.

La Carveta végül is egesz jó választásnak bizonyult. A kalauz szerint a parkolóból egy régi vízvezetéket kell követni, aztán fel jobbra. Mi presze nem követtük a vízvezetéket, mit nekünk kalauz, born to be wild, szóval feleslegesen felmentünk egy hegyre, majd lejöttünk, vissza a vízvezetékhez, aminek a végén vannak kőemberek. Végül is van annak jó oldala is, ha egy hely kedvelt német túrista célpont. A kőemberek felvezetnek egy kettővel arrábblevő oromra, ahonnan merdek ösvény vezet le a hegy masik oldalára, lentebb körbe tenger.

kőember La Carveta felé

A maszás főleg tábla, mi 6a-ig masztunk. A biztosítás kissé kalandos a könnyű utakban, de ahol kell, ott van nitt. Az utak hosszúak és érdekesek, 6a-ban már olyat kellett (volna) csinalni, ami inkabb hasonlít egy boulder kunszthoz. A számozás korrekt, kemény, de azt hiszem, hogy jól be vannak lőve az utak. A maszástól kissé elszokott ujjaimnak viszont nem volt a legkellemesebb élmény, minden nagyon éles, tulajdonképpen egy nap alatt eléggé lekoptattuk a bőrünket. Ez egész Mallorca-ra jellemző, a mászás nagyon változatos színekben és formákban, viszont mindenhol fájdalmasan éles.

La Carveta, Récords de Bunyola, 6a+

La Carveta meg mediterrán bozót

a 'sövény'

Másnap elmentünk a Cala Magraner nevü helyre. Ez a sziget másik oldalán van, és azért mentünk oda, mert a mászás tulajdonképpen a tengerparton, tengerből indul, vagyis szép. A tengerből nyúlik be öbölszerű képződmény, mint egy tülcsértorkolat, és a képzeletbeli meder egyik partja egybefüggő sziklafal. A parkolótól 30- 45 perc gyaloglás egy sövényen, egy kőkerítésen és egy folyómedren át, aztán ott a tenger, ami türkizkék, van még két jacht, meg több német sziklamászó.

Cala Magraner, megközelítés a folyómeder felől

mit is másszunk..

Itt is a nehézség, amit másztunk maximum 6b+, 6c (probálkozás) volt, és megint azt kellett, hogy tapasztaljuk, hogy talán azért, mert elég rossz formában indultunk el egy mászóútra, de mindenesetre a 6b veszett keménynek bizonyult. A 6c amit próbáltam rövid, bouldres út volt, bal kéznek kétujjas lyukból beszállás, jobb kéznek semmi, lépés nélkül feldínózni egy akadós nagyobb fogásra, ott kicsi pihenő, aztán következő menet hasonló intenzitással, mint az első. Ahoz képest, hogy a szektor nem nagy, az utak nagyon változatosak. A fal legszélén kezdtük, majdnem a tengerben, egy 5-ös úttal, amit a könyv az egyik legszebbnek ír a nehézségben a szigeten. Tele nagy zsebekkel, kicsit 3D-s mászás, ahogy a szikla kitüremkedik helyenként, aztán meg befele hullámzik, könnyű. Néhány méterrel jobbra 6b-ért egy tufa út, szép letisztult formák és színek, igazi észtétikai élmény, majd még jobbra áthajlás nehezebb utakkal, a fal másik vége pedig plafon csepkövekkel, 8a körüli kategória.

Az este elég kalandosra sikeredett, mert maszás után siettünk vissza a szállásra, de meg kellett állni vacsorázni, meg tankolni, mert majdnem kifutottunk a benzinből. Az Inca nevű városban álltunk meg hosszas keresgélés után egy kínai kifőzde előtt, nem ajánlom senkinek. A tankolás is egy mission impossible volt, már nem volt nyitva benzinkút, aztán meg nem jött a benzin. Többszörös kommunikációs zsákutca után végül kiderült, hogy előre kell fizetni. 

A következő napot aktív pihenéssel töltöttük, vagyis elmentünk Palma de Mallorca-ba fagyit enni.

no comment

az 'amfiteátrum', az utunk Zsófi feje fölött

az első hossz

Másnap jött Sa Gubia. Az autópályán már messziről látszik az impozáns hegyes kúp alakú torony, ami közelebbről persze még szebb. Úgy fél órát kell gyalogolni egy patak mederben, aztán fel a hegyoldalon, és bent vagyunk egy hatalmas amfiteátrumban. A színpadot, vagyis völgyet, három oldalról 150 – 200 m magas falak zárnak be, ahol a közönség foglalna helyet, de most itt fordítva van, ott fog történni a dráma vagy hívjuk inkább komédiának. Nagyfalazás. Az út, amit kinéztünk 5 kötélhossz és 6c a legnehezebb rész. Zsófi mássza előre az első hosszt 6b, 35 m, jó nehéz. Van előttünk egy német női páros, nagyjából egyszerre értünk a beszálláshoz, de ők hamarabb megtalálták, most legalább nézzük, hogy mit csinálnak az útban. A 6c-ben nagyjából semmit. Ül benne az előmászó sokat, meg próbálkozik is sokat. Aztán A0-azza, azt is lehet, úgy van nittelve a kunsztnál. Nem soká én is ott vagyok, a függőstandban Zsófi próbál kényelmesen elhelyezkedni, és néhény méter könnyű mászás után megérkezek a peremrendszerbe. Az első mozdulatok még jók, de hirtelen elfogynak a lépések majd a fogások is. Pánik, húzzál be!, szét vagyok parázva. Nagyon soká érek fel mentálisan és fizikailag is nullán, inkább a pincében. Ami utána jött, az számomra szenvedés, Zsófinak meg kemény meló. A kunszt annyira levett, hogy egyáltalán nem tudtam regenerálódni a következő mászásokra. Zsófinak kellett előlmásznia a hátralévő 4 hosszt, nekem fizikai fájdalmat okozott bármilyen méretű és formájú fogás megérintése. Az 5 hosszból csináltunk 6-ot, és kb a nap végére értünk le a tervezett néhány óra helyett.

standban már lefele

ereszkédés

Másnap pihenő, a válságstáb összeül, mi legyen. Zsófi szeret nagyfalazni, én szeretnék szeretni nagyfalazni, megbeszéljük, hogy visszamegyünk Sa Gubia-ba, de könnyebbel melegítünk, és csak max 3 kötélhosszas utat mászunk. Ez a módszer beválik, nekem van időm hozzászokni a nagyfalhoz, élvezem a napsütést, meg hogy mászunk. Nem megyünk vissza az amfiteátrumba, maradunk a patakmeder bal oldalán, a napon. Az utak jól vannak nittelve, a 35 méteres kötél leér mindenhol, 3 utat mászunk 6a nehézségig.

beszállás

aztán le

ez a nap sokkal jobb volt :)

Az utolsó hely, ahova mentünk El Calo de Betlem volt a sziget északkeleti partján. Az üdülőfalu, aminek a végén a parkoló volt, még nagyon csendesen várta a szezont, nem volt még ott senki. Úgy fél órát kellett gyalogolni a sziklákig, végig tűző napsütésben, hogy aztán csalódottan vegyük tudomásul, hogy ez a hely talán nem volt a legjobb választás. A hely szép, lent a türkizkék tenger, a sziklák, vagyis az út mellett van néhány fa, ami árnyékot ad, és a falak is szépek, legalábbis ránézésre. A mászás viszont kiábrándító. Kezdeni akartunk egy 5-ös úttal, de mikor ott álltunk alatta, az út alsó negyede hiányzott sziklástól nittestől. Az El pasto nevű szektor miatt választottuk ezt a helyet, ami tulajdonképpen egy tojás alakú tömb, és gondoltuk, jó lesz rajta mászni táblás utakat, ami van is rajta pár, de csak emiatt nem érte meg odamenni.

El Calo de Betlem

Hangulat/feeling/kaja, csak így a végére

A repülőről olyan, mint Hajdúböszörmény és környéke, aztán hirtelen mediterrán élmény a pálmafás, pasztelszínű repülőtéren, majd újabb mediterrán hangulatok hegyekben, tengerparton, autópályán. A nyaralás jó élmény volt, de a deep water soloinghoz még korán volt.

Az étkezést főleg szupermárketekből oldottuk meg, vagyis a reggeli, ebéd olyan szendvicsszerű volt, meg gyümölcs, zöldség, chorizó. Szupermarketet nem nehéz találni. A vacsora volt a főétkezés, próbáltuk felfedezni az autentikus Mallorca ízeit, és többször beültünk étterembe, több kevesebb sikerrel. Ajánlott elkerülni a kínai kifőzdéket, és a tengerparti idilli városkákat. Port de Sollerben nagyon kellemes kulináris élményben volt részünk, olyan 12 - 15 EU-ért fejenként, ez alá is lehet menni, de nem éri meg. És az a paella nagyon finom volt...

megyünk haza. várjunk csak.., ez nem is Fiat Panda, ez egy Hyundai  i10... ! ;)

:)

Portland, az angliai sportmászó paradicsom :)

Nyugati partszakasz maszohelyei (Blacknor, Battleship, Wallsend, Coastguard)

Portland, Dorset megyében Weymouth-tól kb.10 km-re elhelyezkedő sziget, amit Anglia leghosszabb egybefüggő partszakasza köt a szárazföldhöz. A háromszög alakú sziget déli-nyugati és keleti partvidékén húzódó sziklákon több mint 1000 út található. Boulder, DWS és nittelt utak néhány traddel kiegészülve, folyamatosan épülő, hangulatos hely. A tengerparti látvány és a szép mészkőutak mindig visszavonzanak minket ide.

Az eső után is gyorsan száradó mészkő az egyik nagy előnye ennek a helynek, de a szeles partvidék okozhat néhány kellemetlen meglepetést. Ezt könnyen el lehet kerülni, ha a mászó átmegy a sziget szél irányának ellentétes oldalára. Általában nyugati, délnyugati szél fúj, szóval a keleti parton kell mászni és máris lehet egy kellemes, emlékezetes mászó napunk. Egy-két szektor télen, szárazságban is alkalmas a mászásra.

Én most 11 nagyobb szektorra osztanám fel a helyet, és néhányról írnék is pár sort.

A nyugati parton találhatóak a véleményem szerinti legjobb szektorok. A legtöbb 25m hosszú, konstans, függőleges út. Az utak többsége kompakt, de gyakran előfordul kőhullás szóval sisak mindenképp ajánlott.

Északról déli irányba a szektorok a következők: Blacknor, Battleship, Wallsend, Coastguard, White Hole.

Blacknor North-Central-South-Far South és egy parti rész. A kedvenc! 

Blacknor egy kellemes, nem teljesen a parton található szektor. 3-tól 8a-ig mindenféle út megtalálható itt. A Central és South része kora délutántól napsütéses szóval nagyon jól mászható, az North viszont egészen szélcsendes. Ez utóbbin találhatók a tufás utak, amik egy különleges mászó élményt adnak.

A Wallsend Far North-North-Central-South egy nagyon híres szektor. Főleg 7a körüli utak vannak, de 6a+/6b-től már lehet mászni. Nagyon csendes szektor a hosszú és nehézkes megközelítés miatt. A Central és South része part menti szóval érdemes az ár-apály előrejelzést megnézni mászás előtt.

A Coastguard North-South-on a Wallsend-hez hasonló jellegű és nehézségű utak találhatóak, itt mindenképp meg kell nézni az ár-apály jelentést, mert könnyen bent ragadhat az ember vagy úszásra kényszerülhet.

A keleti part mentén találhatóak a következő szektorok: The Cuttings, Cheyne, Neddyfields, Godnor, Beeston, Cave Hole.

A Cuttings szektort emelném ki az előbbiek közül, elsősorban jó fekvése miatt. Euston faluból érhető el a letörés ahol az utak találhatóak. Aránylag messze fekszik a tengerparttól egy védett völgyben, csak a keleti szél tudja megközelíteni. Reggeltől késő délutánig süti a nap, szóval télen is mászható. Az utak nem túl szépek viszont a rövid, boulderes problémák miatt trükkösnek mondhatóak. A nyugati part hosszú, erőteljesebb útjaihoz hasonlítva ezek inkább technikásak, ami a számozáson is megmutatkozik. A Cuttings-ban egy 6b sokkal technikásabb és nehezebb, mint egy Blacknorban található 6b. Mondjuk egy fél számmal vannak alulszámozva ezek az utak.

A sziget déli részén található egy szép világítótorony, a White Hole és Cave Hole szektor ehhez közel található, főleg DWS utak és nehezen megközelíthető erős utak (7a és felett) találhatóak itt.

Boulderes szektorok is találhatók a szigeten, ebből kettőt emelnék ki, a Blacknor Fort -ot és The Boulderfield -et. Ezek nagyon kellemes helyek, bár elsősorban nem boulderezni jön ide az ember. 

Mászás:

50-es kötéllel már sok utat lehet mászni, de a Blacknor szektorba nem árt a 60-as, sok a 27-28 méteres út. A hosszabb utakba 10-12 köztesre van szükség, a 20 méter körüliekbe általában 8-10 nittet tesznek. 2+ úttól 8a-ig mindenféle nehézségű sportút megtalálható.

Autózás:

Londontól végig ingyenes, gyors autópályákon lehet lejutni Portlandig, kb. 3 és fél óra. Bizonyos szektoroknál fizetős parkolók vannak, Blacknor vagy a Lighthouse area, ezek 1-2 font 4-6 órás parkolásért, szóval nem túl drágák. A Cuttings vagy a Wallsend szektorhoz az utcán kell parkolni, általában van mindenhol szabad hely. Sajnos itt is előfordult már kocsik feltörése, szóval azt javasolják, hogy ne hagyjunk semmilyen értéktárgyat szabadon az autóban.

Szállás:

Ez egy nagyon nehéz kérdés Portlanden, ugyanis a vad kempingelés tilos, de legális fizetős kemping sem létezik. Mi azt ajánljuk, hogy vad kempingezz, a Cuttings erre egy jó hely, kb. 10 percre van a kocsitól gyalog és szélvédett, viszont ajánlatos a sátrat minél később állítani és minél korábban leszedni, ugyanis a környék kutyásai itt sétáltatják kedvenceiket és néhány úri hölgy illetve férfi nem nagyon szívleli jelenlétünket. Van még egy kilátópont, parkoló, Euston falu után, ahol mászók szoktak sátrazni de ez egy elég szeles hely és sokan megfordulnak itt még az éjszaka közepén és hajnalban is.

Egy nyilvános WC található Euston központjában, a parkban. 

Kaja:

Euston a legnagyobb település a szigeten, itt található kínai take-away, fish and chips-es és asszem pizza is. A falu közepén van bolt és egy aranyos kávézó is. A szigeten vízszerzési lehetőség nincs, szóval mindenképp vásárolni és vinni kell a folyadékot.

Kalauz:

Rockfax-Dorset Guidbook:

http://www.rockfax.com/climbing-guides/books/dorset-2012/

Portland-the definitive guidbook by Steve Taylor:

megvásárolható a Euston-i mászóboltban, ami az élelmiszerbolt mellett van a központban, illetve a kávézóban is ki van írva, hogy kapható.

Képek:
https://picasaweb.google.com/114989193941252909629/PortlandPicasa?authuser=0&feat=directlink

Video

Ezt a videot nem reg a PlanetMountain-on lattam es szerintem nagyon jo. Nezzetek meg :)
http://vimeo.com/43085682